31 január 2011

Böbillától kaptam ezt a  Kreatív blogger díjat és nagyon szépen köszönöm ezúton is! 

Kaptam még Csipkerózsikától és Grétitől is díjat, tőlük ezt:
 És mire kigondoltam, hogy kinek adnám tovább addigra már ők is kaptak, aztán jött Böbillától is a díj, és megint hét embert kéne kiszemelnem.
Szívem szerint mindenkinek odaadnám, akiket olvasok. Ezennel közösé teszem mindkét díjam. Aki az oldalsávban megtalálja magát, annak ezennel átnyújtom, fogadja szeretettel!
Lányok! Köszönöm szépen, hogy gondoltatok rám, bár nem adom tovább konkrétat 17 embernek, de sokat jelent nekem mindkét díj!

Egy kitételnek eleget tennék azért. Íme hét dolog rólam:
- nem dohányzom, nem fogyasztok alkoholt
- egy balesetből kifolyólag újra kellett tanulnom beszélni, járni, és kicsit kihagy a memóriám,
- imádom a kertem, de kevés rá az időm,
- négy gyerek mellett ha mégis egyedül maradok, nem találom a helyem, annyira megszoktam a nyüzsgést,
- pánikbeteg vagyok, de mikor terhes lettem a kicsivel, eldobtam a gyógyszert, azóta tünetmentes vagyok :-),
- az elmúlt 10 évben meghalt a férjem, a nővérem, nagynéném, nagyszüleim, gyerekkori barátom - ők mind közel álltak hozzám, hiányoznak
- minden rossz ellenére hiszem, hogy eljön a szebb, a jobb világ, addig pedig igyekszem vidáman élni (különben is: példát kell mutatni a gyerekeknek)
És most megyek varrni, főzni, mosogatni - egyszerre! :-D





25 január 2011

Nagy rohanás közepette

nem felejtettem el ám a Tőletek kapott díjat (kettőt!!!), Csipkerózsika és Gréti! 1-2 nap türelmet kérek és továbbadom, ígérem! Köszönöm szépen, hogy gondoltatok rám! Egyébként szeretem én melengetni a díjaimat, mielőtt tovább adom :-)
De nem bírom megállni, hogy ne osszam meg veletek Katát, aki olyan gyönyörűséges táskákat varr, hogy én, akinek a táskák nem dobogtatják meg a szívét, bizony elhűltem. Ezúton szeretném népszerűsíteni, mert tényleg érdemes megkukkolni. Aprólékos, precíz és egyedi. Nekem ez az egyik kedvencem (bocs, a képet elcsentem):

20 január 2011

Le vagyok....

lassulva! Semmi nem megy, úgy ahogy szeretném. Kriszti lányomat szombat hajnalban műtötték vakbélgyulladással - már itthon van, minden OK. A kicsinek egyszerre nő 4 foga, alig alszik - persze én se,  a nagyobbik fiamnak hiába van felmentése angolból - nem osztályozhatják, most mégis megbuktatták félévkor. Hiába a hivatalos papír a tanulási nehézségéről, a magyar nyelvtani kötelező fejlesztésről, nem fejlesztik nyelvtanból, "mert sok a gyerek". Érdekes, míg nem kaptuk meg a papírt, addig járhatott korrepetálásra, azóta nem.
Na, ez most kibukott belőlem. Egyébként igyekszem ezek mellett, hogy végre valami hasznosat produkáljak a Meskára, mert szerencsére a héten eladtam két termékemet is, és nagyon sovány lett a kirakatom. Most úgy érzem magam, ahogyan ez a maci kinéz:

10 január 2011

Előkerültem


 Zajlik nálunk az élet! Szülinapoztunk sokat. Ezt pl. K.M-nek (szülinapos 1), picurom apjának varrtam, hogy ne zacsiban hordja a számlatömbjét és a hozzá járó bélyegzőjét. Még a monogramját is ráhímeztem. Sok zseb, névjegytartó meg minden :-)

Horgoltam a kisebbik lányomnak - Lizának - sapit, jó vastag gyapjúfonalból, kapott bele bélést, mert a gyapjú szúrós ugye.

Aprócska babatalpira is horgoltam, hímzőfonalból (csak megjegyzem: a zárhoz pici "gombot" is sikerült szerkesztenem) 
hát ezt inkább nem reklámozom - annyira, ez inkább horgászkalap lett, nem tetszett, le is bontottam!

Szülinapos 2.: Kriszti 17 éves öreg nagylány, de nem komolyodik :-)
Szülinapos 3: és pindurka 1 éves lett (apával és anyával - velem - pózol, hogy már én is töltsek fel képet magunkról)


Ja, és egy kis maradék polárból egy párnácska előlapja. Csak úgy.
 Túléltük a karácsonyt, végig látogattunk mindenkit, eltelt a szilveszter, otthon pihiben. Jelenleg babacipő gyártásban tevékenykedem mindenféle anyagból, és próbálom kitalálni mivel töltsem fel a Meska boltom. 
A tökéletesen tetsző cipőn még fáradozom, elég nehéz magamtól kitalálni a megfelelő szabásmintát. De nem adom fel, és horgolom is a cipiket.
Nos, igen! Egyre vagányabb vagyok horgolás terén, de a mintákkal még mindig bajban vagyok. Lehet, hogy maradok a ráérzésrehorgolok stílusnál....
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...