28 augusztus 2011

Grétitől kaptam eme díjat, és nagyon megköszönöm. Gréti igazi életvidámság, tele energiával, vagánysággal, szeretettel. Imádom!
Nekem nem kis feladat akár csak egyetlen linket is elhelyezni, ezért most nézzétek el nekem, hogy nem adom tovább (pedig rengeteg blognak osztogatnám), és időhiányban is senyvedek :-(
Köszönöm még egyszer!

26 augusztus 2011

Nektek készül(t)!


Már el is telt egy év azóta, hogy blogot kezdtem írni. Nem bántam meg! Sőt!!!
Sok kedves barátra leltem, sokat tanultam általatok, tőletek. Az alkotásaitok, gondolataitok segítenek elviselni a rideg Való Világot, szeretek itt lenni :-) Köszönöm! és mivel a szülinapom is a minap volt, hát JÁTSZUNK!
Nincs megkötés, nincs szabály, csak annyi, hogy hagyj itt egy bejegyzést, és kész! Írd meg, melyiket szeretnéd a két ajándék közül. Az így két táborra oszlók között sorsolom ki a lent látható kütyüket, 
határidő: mondjuk szeptember 25.
október 01!
füzetborító A5-ös méretben

jelenleg egy puha fedeles kockás füzet lakik benne, azzal együtt kapod :-)


üdvözlőtábla-féle, még csak körvonalakban, készül majd rá felírat is: Üdvözlünk, Isten hozott, Köszöntünk stb. Te fogod megmondani, mit hímezzek rá! 
nézz lejjebb



valami hasonló kerekedik belőle :-)

12 augusztus 2011

Nyaralás után:

Ezt varrtam minap, megrendelésre. Géppel végigvarrtam a 4(!!!) rétegnyi talprészt, hogy összehozzam a felsőrésszel, azután még kézzel is körbeöltöttem.  Azt hiszem nagyon puha és kényelmes lett, remek hajlékony mégis rugalmas talpival, aminek bőr a külseje, így nem is csúszik. Lehet varrok egyet már felnőtt méretben is, kíváncsi vagyok mennyire kényelmes. Kisfiam tesztelte, rá még picit nagy kb. 1 cm-rel,(ez a cipő 14 cm-es talphosszúságú), de nagyon boldogot volt, hogy virág van a lábán. Miután kimostam, el kellett dugni előle :-))
És még varrtam pár manót a Meskára:


 
És varrtam még ruhát a nagylányomnak a saját terve alapján, majd mutizom, de most nagyon nehezen lehet képet feltölteni (mi van már?! valahogy semmi nem akar működni a blogon. sem),
Varrtam tarisznyát, olyan nyárias pakolós rohangálos tatyót egy blogerina kérésére- az első nem lett tökéletes, no az lett az enyém, a második egész jó, az lett az övé.
Anyósom már egész mobil a járókeretével, kevéske ellátásra szorul. 
Jön az iskola (de várom már! - csend és nyugalom - csak a kicsivel leszek itthon fél napig).
Készítem a játékfelhívásra is a nyereményt. 
 Hamarost jelentkezem újra!
 



11 augusztus 2011

Most mi van!?

még ez is....Valaki tudja, hogy miért nem látom a rendszeres olvasóim képét? Hiába próbálom a modult bárhová áthelyezni, csak a felirata jelenik meg, regisztrálni sem tud senki. Vagy csak én nem látom a képeket?
Másnál is van ilyen problem, vagy ez megint csak az én "kiváltságom"?
Köszönöm, ha írtok valami ötletet.

09 augusztus 2011

végre!!!megint itt

"elfogyasztottam" három számítógépszerelőt, mire utóbbi rájött, hogy az alattomos, sunyi modem nem műkszik, hiába igyekszik úgy tenni, mintha végezné a dolgát!! Lefülelte a szaki a gonoszdit, és most megint van net-kapcsolatom!!! Három hét után...végre!!! Sok-sok minden történt, varrtam is persze, sokat;  kirándultunk is, rossz időt fogtunk ki - de az hagyján, Bükkben leszakadt futóművel autókázni izgalmasabb (zivatar kellős közepén kicsi gyerekkel várni az autómentőt színtiszta adrenalin!)Jajj, annyi minden történt, beleőszültem!
Rakok majd fel képet, írok is hamarost, de mára elég ennyi!
Lesz játék is, hisz egy éves a blogom! Lesz minden, de most megnézem mit műveltetek, míg nem voltam gépközelben :-D
jó éjt!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...